A kurzusok alapjául szolgáló módszertant Kulcsár Zsolt és Palócz István dolgozta ki és tesztelte a HTK01 kurzus keretében, majd tökéletesítette azt számos egyéb kurzus segítségével.
A módszertan szakít a hagyományos tanár-diák hierarchikus szemlélettel, nem tekinti a tanárt a tudás forrásának, és nem gondolja, hogy a tanár az egyedüli letéteményese a diák sikerének. Ha egy mondatban kéne megfogalmazni, akkor egy online tanulástámogató platformmal állunk szemben, ahol a tanulók egyéni ütemüknek, érdeklődési körüknek, előképzettségüknek megfelelő módon tanulhatnak, nagy szakértelemmel rendelkező inspirátorok segítségével. A tanuló csoport vezetői, az inspirátorok feladata, hogy segítsenek megszüntetni az akadályokat, amelyek a tanulók előtt tornyosulnak, valamint ráirányítsák a figyelmüket azokra a módszerekre, lehetőségekre, amik segítségével a tanulók a leggyorsabban elérhetik céljaikat.
Mi úgy gondoljuk, hogy a tanulás nem fűzhető fel lépésről lépésre való útmutatásokra. Az én átadom, Te megtanulod koncepció helyett mi a közösség tudásformáló hatására építünk. Ha valaki meg akar tanulni valamit, csatlakozik ahhoz a közösséghez, ahol magas szinten művelik azt a területet, melyet birtokolni szeretne.
Kurzusainkban ezt az elvet követjük. Abban hiszünk, hogy a tanulás nem az akaratra, hanem a kíváncsiságra épül. Te saját érdeklődési területeidnek megfelelően mazsolázhatsz a felvázolt témákból, mi pedig abban támogatunk, hogy szakmai kapcsolatokra tehess szert, hogy közös nevezőt találj a legkülönbözőbb területek között. Ha velünk tanulsz, kapcsolataidat bővíted. Tudásban és emberekben.
A kurzus menete
Minden kurzus hetekre van bontva. Minden hétnek van egy vagy két fókusztémája, amivel az adott héten foglalkozunk. Minden hét elején van egy online adás, ahol az inspirátorok bemutatják a fókusztémákat és az előző hét eseményeit összegzik. A héten mindenki önállóan feldolgozza a kapott forrásokat és elkészíti a hét feladatait. A tapasztalatait és megoldásait megosztja a többiekkel.
A hét közepén lesz egy lendületadó, második online adás, ahol az inspirátorok értékelik az addig beküldött megoldásokat és összefoglalókat, valamint ráirányítják a figyelmet azokra a pontokra, amiken még érdemes dolgozni, további irányokat mutatnak, amerre lehet továbbhaladni.
A három online hét után, azok számára, akik a Profi csomagot választották, lesz egy személyes workshop, ahol az egyes napokon a hetek fókusztémáján megyünk újra végig. Mivel a worksopot megelőzi egy háromhetes online kurzus, ezért jóval nagyobb sebességgel tudunk és fogunk is haladni, mint egy hagyományos keretek között zajló képzésen tehetnénk.
Mit fogtok megtanítani?
Semmit. Igen, jól olvasod. Hitünk szerint a képzésed folyamatában Neked sokkal nagyobb szereped van. Nem hiszünk a tanárok és az iskola mindenhatóságában. Nem hisszük, hogy nélkülünk, vagy a kurzus nélkül nem lennél képes elsajátítani ezeket az ismereteket. A mi szerepünk pusztán annyi, hogy segítünk megteremteni a szükséges feltételeket a tanulásodhoz és lerövidítjük a tanulásra fordított idődet.
A tanulás folyamata nem egy egyenesen felfelé szárnyaló, hanem buktatókkal és beláthatatlan kaptatókkal tarkított út. Bármilyen magas szinten vagyunk, egy emelkedő előtt érezzük csak meg igazán, hogy elindulni nehéz. Ilyenkor egy impulzus könnyedén átsegíthet minket a kritikus ponton. A kurzus inspirátoraiként mi arra vállalkozunk, hogy ezeket az impulzusokat megadjuk neked. Tűnjön bármilyen legyőzhetetlennek is egy akadály, azon leszünk, hogy túllépj rajta és a szükséges ismereteket elsajátítsd.
Milyen megelőző tudás szükséges?
A tanfolyam alapvetően azokat az érdeklődőket célozza meg aki az adott területen szeretnének elmélyülni és már rendelkeznek valamilyen ismeretekkel. Ezek hiányában is részt lehet venni a kurzuson, azonban ekkor jóval nagyobb energiabefektetésre lesz szükség. Igyekszünk majd az így felmerülő kérdésekre is válaszolni, de az elsőbbség a kurzus anyagához kapcsolódó kérdéseken van.
Kérdezhetek majd?
Igen. Sőt, számunkra a legfontosabb visszajelzések a Te kérdéseid lesznek. Itt a kérdéseiddel azt üzened felénk, hogy érdekel a téma és mindent hajlandó vagy megtenni azért, hogy megtudd rájuk a választ. Mivel nem egy helyen leszünk egy időben, szavak nélkül nehezen értjük majd meg egymást. Neked is és nekünk is az az érdekünk, hogy kérdezz, és ne tarts magadban semmit. Fontos, hogy tudd: Nincsenek rossz kérdések, csak kérdések vannak.
Mindent meg fogunk tenni azért, hogy megadjuk a kérdéseitekre a választ. Nem maradhat kérdés válasz nélkül. Ha nem kérdeztek, nem fogunk tudni válaszolni. Természetesen van a tarsolyunkban pár általános kérdés és a rá adandó válaszok, de ezek nem a Ti kérdéseitek. Hasznosak lesznek majd, de százszor hasznosabb lesz, ha kérdeztek is.
Válaszolhatok majd én is?
Igen. Sőt, az egyik leghasznosabb dolog, ha megpróbáljuk megérteni mások problémáját és megoldjuk azokat. Rengeteget lehet tanulni mások kérdéseiből és abból a párbeszédből ami kialakul egy ilyen téma körül.
Akkor egymást fogjuk tanítani?
Nem. Nagyon nem. Minden kérdést megvizsgálunk és ha kell megválaszolunk. Ha már érkezett rá jó megoldás, akkor azt jelezzük. Ugyanakkor fenntartjuk magunknak és nektek is a jogot, hogy hibázzunk, hibázzatok. Tévedni, hibát elkövetni lehet. A cél az, hogy itt ellenőrzött keretek között kövessétek el a legtöbb hibát és az éles helyzetekre már ne jusson sok; vagy ha jut is, akkor azt hamar felismerjétek és még időben orvosoljátok.
Mi van ha csalódok?
Hidd el, nem fogsz. Ha mégis akkor a második hét végéig jelezd ezt számunkra és következmények nélkül kiléphetsz a kurzusról. Igen, ez azt jelenti, hogy ha nem vagy biztos benne, hogy ez neked kell, nyugodtan jelentkezhetsz és kipróbálhatod a kurzust. Ezzel is azt kívánjuk jelezni, hogy számunkra legfontosabb az, hogy Te személy szerint elégedett légy. Ha mégis abbahagynád, szívesen vennénk, ha megosztanád, miért döntöttél így. Ezzel segíted a munkánkat, hogy legközelebb már ne kövessük el azt a hibát.